Mi fán terem az Elsős Verseny?

2011.03.23. 18:30 - nadra

Címkék: verseny szisz széchenyi istván szakkollégium érdeklődőknek elsős verseny

A Széchenyi István Szakkollégium egy dinamikusan változó közösség. Időnként kiszállnak a megerősödött szárnyú sziszesek, és megkezdik a nagybetűs Életet, szerencsére azonban nem kell félnünk, mindig jönnek újabb és újabb szárnyalni akaró, ám még pelyhedző szárnyú, tudásra szomjazó fiatalok, akik a SZISZ-ben és SZISZ-szel kalandozva a szakkolis évek alatt megerősödnek és kirepülnek, hogy helyüket mindig új és új generáció vehesse át. A sok kalandon, mókán és kacagáson (és sok minden máson) kívül még valami összeköt minket, ezt úgy szoktuk mondani magunk közt: SZAKMAISÁG.

 

A szakkoli ősszel ismét erős szárnyú madarakat röpít útjukra, helyük megüresedik (néha azért persze visszaszállnak körülnézni a szeretett fészekben), ám reméljük, idén is sok-sok lelkes, csillogó szemű madár repül be a narancssárga fészek-házba. Hogy ez így legyen, fontosnak tartjuk - mi, sziszesek - hogy megismerj minket és mi megismerhessünk téged.

Csacsogásunkat, kalandjainkat, mókánkat és kacagásunkat örömmel megosztjuk veled a z Elsős Kurzusokon, előadásainkon, bevonó kiránduláson, ismét szervezünk Tarka Esteket, sőt a Tarka napokon is ott leszünk. Ismerd meg szakmaiságunkat is az általunk szervezett előadásokon, a közelmúltban indult elsős kurzusaink valamelyikén, és/vagy vegyél részt a hagyományosan minden év tavaszán meghirdetésre kerülő Elsős Versenyünkön.

A többéves múlttal rendelkező Elsős Verseny két évvel ezelőtt új címet kapott: „Nagy Széchenyis Problémamegoldó Verseny”. Miért lett ez a neve? A sziszeseket összeköti, hogy szeretnek gondolkodni, morfondírozni, olvasni egy-egy témában, majd az olvasottak szó szerinti visszaadása helyett kialakítani saját álláspontjukat a kérdésben. Az Elsős Verseny újragondolásakor azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy olyan kérdéseket teszünk fel nektek a verseny keretében, amelyek titeket is agytekervényeitek csavargatására ösztönöznek. Mondják persze, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, s esetünkben kicsit valóban igaz, mert szeretnénk olyan dolgozatokat olvasni tőletek, amelyekben logikusan, néha nem sajnálva egy kis „józan paraszti észt” közelítetek a kérdésekhez, ezért – a mostanában oly divatos szóval élve – problémaközpontú gondolkodásra szeretnénk késztetni benneteket. Így kapott hát a magunk között szerényen csak Elsős Versenyként emlegetett verseny új ruhát, s lett Nagy Széchenyis Problémamegoldó Verseny. 

Idén Ekonomisztán Köztársasága megkért minket, hogy segítsünk a gazdasági és társadalmi életüket „helyrerázni”. Készítettünk is sok elemzést, aztán egyszer csak egyikünknek zseniális ötlete támadt: miért nem hagyjuk szóhoz jutni a (még) nem sziszes első- és másodéveseket is? Hatalmas bólogatás és üdvrivalgások mellett megszületett a pályázati kiírás, amit itt olvashattok.

Mivel Ekonomisztán képviselői igen türelmetlen emberek, ezért nekünk is határidőt kell szabnunk: a 3-5 oldalnyi terjedelmű javaslatodat 2011. április 11-ig küldd el nekünk az ev.szisz@gmail.com e-mail címre, ne felejts el azonban előtte regisztrálni sem (ezt 2011. április 4-ig teheted meg ugyanezen a címen a választott kérdés megjelölésével), mert jeleznünk kell Ekonomisztán „mélyentiszteltjei” felé, hogy mekkora apparátussal készüljenek a (remélhetőleg) tömérdek javaslat feldolgozásához. Ekonomisztán továbbá megbízta három, már kirepült, nagyon is erős szárnyú madarunkat, hogy térjenek vissza egy-két röpke óra erejéig, és a legjobb dolgozatokat a 2011. április 26-án megrendezendő szóbeli fordulón hallgassák meg, s a verseny összdíjazását, 55 000 forintot osszák ki a három legjobb versenyző között.

Próbáld ki szárnyaidat te is versenyünkön, regisztrálj, majd küldd el dolgozatod nekünk, hogy részese legyél kicsit te is a szakmaiságunknak! 

Csatlakozz a Facebook-on is!

SZISZ

A bejegyzés trackback címe:

https://szechenyiszakkollegium.blog.hu/api/trackback/id/tr282760853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása