A focihoz és a politikához hasonlóan egyre többen kezdenek érteni mostanában az energia kérdéséhez is. Szerdai kerekasztal-beszélgetésünk előadói azonban vélhetően bőven tartogattak érdekes és új információkat minden látogatónk számára. Március 23-án a Corvinus Egyetem VII-es előadójában beszélgettünk a magyar energiapolitika kihívásairól, az ellátás-biztonság helyzetéről, jövőjéről Andzsans-Balogh Kornéllal a REKK elemzőjével, Dr Orbán Anita energiabiztonságért felelős utazó nagykövetasszonnyal, valamint Soczó Natáliával, a MOL energiapolitikai elemzőjével. A beszélgetést Szabó István végzettünk moderálta.
Az energiaellátás témájának vizsgálatakor számos különböző aspektust érdemes figyelembe venni; mivel az energiaellátás rendszerének fejlettsége, minősége hat a gazdasági fejlődésre, van egy komoly környezeti aspektusa, valamint nemzetbiztonsági (ellátásbiztonság) és szociális (energiaárak) szempontból sem elhanyagolható hatása. A jelenlegi energiapolitika céljai is ezek mentén a dimenziók mentén rajzolhatók fel: általánosságban a diverz energiaellátás és ezáltal az energiafüggőség csökkentése, az energiahatékonyság javítása, valamint az optimális fogyasztói ár biztosítása szerepelnek a magyarországi döntéshozók legfőbb prioritásai között.
Tovább után folytatódik!
Milyen szempontok alapján érdemes az energiaforrások arányait meghatározni a rendszerben? Az előadáson többek között megtudhattuk, hogy az áram importálását a külföldön megtermelt áram alacsony ára indokolja, szemben az áramkitermelés magas hazai költségeivel. Továbbá hogy a nukleáris energia kitermelése nagy arányú állami szerepvállalást, támogatást tesz szükségessé. A stratégiai tározók fontos szerepet játszhatnak egy ország energiaellátásának önállósága szempontjából, azonban ezek a tározók arra nem alkalmasak, hogy egyik napról a másikra a rendszerbe kapcsolják őket, ha éppen szükség van rájuk, így azonnali energiaellátást nem képesek biztosítani, krízis esetén azonban a hosszú távú csökkentett igényeket tudják fedezni.
A jövőbeli irányok meghatározása állandó dilemmája a globális energiapolitikának. A 33-33-33-as stratégia megvalósítása tűnik egyre reálisabb célnak döntéshozói körökben; azaz az atomenergia, fosszilis és megújuló energiaforrások egyenlő arányú integrálása és felhasználása a rendszerben. Az aktuálpolitikai események természetesen állandóan alakítják jövőbeli energiapolitikánk struktúráját; arra például, hogy milyen hatással lesznek az észak-afrikai vagy a japáni történéseknek az energiaárakra, egyelőre csak bátortalan találgatások léteznek.
Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy Magyarország (ill. az E.On) hosszútávú gázszerződése szerződése a Gazprommal 2015-ben jár le. Hogy pontosan milyen időtartamra, milyen tartalommal kívánjuk meghosszabbítani a szerződést, még kérdéses. Elméleti szinten már számtalan fórumon felmerült ugyan egy kollektív EU-s szerződés megkötése (a SZISZ-es beszélgetés sem lehetett ezalól kivétel), azonban szakértőink az egyes országok eltérő érdekei, valamint a jelenleg érvényben lévő szerződések különbözősége miatt nem látnak ebben reális lehetőséget. A regionális (pl. V4-ek közötti) együttműködés, ha nem is a közeljövőben, de egyfajta választ adhat erre a problémára, elsősorban a regionális energiapiac kialakításával, ami egyrészről csökkentené az energiaárakat, másrészről a szállítások lehetségessé tételével biztosabbá tenné az ellátást, ami a KKE-térség államainak energiaintenzív gazdaságai számára nagy könnyebbség lehetne. Persze a kérdés: ki pénzeli az ehhez szükséges határkeresztező kapacitások kiépítését? A piac nem hajlandó, az állam nem képes, az EU nem teheti...
