Június 24-25-én Ven Csia-Pao kínai miniszterelnök Magyarországra látogatott, ahol Orbán Viktorral egy 12 pontból álló megállapodást írt alá, és tettek egyéb ígéreteket egyebek mellett ezekről a témákról (az összes itt olvasható):
- 150 magyar diák Kínában folytatott tanulmányainak támogatása
- 1 milliárd euró értékű kínai hitelkeret magyarországi beruházásokhoz
- Ismeretlen összegben Kína magyar állampapírokat vásárol
- Logisztikai központ létrehozása Magyarországon
- Egyéb gazdasági tárgyú, tőkeáramlást segítő megállapodások.
Várható, hogy sokan farkast és kínai felvásárlást/gyarmatosítást kiáltanak a hír hallatán, a valódi kérdés, hogy mennyire van igazuk. Azaz mennyire létezik az "Oroszország-szindróma" Kínával kapcsolatban is a magyar közvélemény és az értelmiség körében (automatikusan gondoljuk-e, hogy van valami hátsó szándék emögött, amivel mi csak rosszul járhatunk, mert a vezetők eladják az országot kilóra). Ezt megválaszolni nem tudjuk, de megpróbálunk rámutatni egy-két szempontra, melyek segíthetnek véleményt alkotni arról, hogy vajon a kínai gazdasági gyarmatosítás újabb lépcsőfokát, vagy a magyar külügyek világraszóló sikerét, és Európában Kína szemszögéből vett abszolút kiemelésünket lássuk-e a látogatásban (spoiler: egyiket sem).
Kína a világ egyelőre legdinamikusabban fejlődő nagyhatalma, de még messze nem szuperhatalom, sem gazdasági, de különösen nem katonai értelemben (bár persze mindkettőben erősen fejlődik, mostanság különösen utóbbi kapcsán került címoldalakra Top Gun-ból lopott repülővel és majdnem kész repülőgép-hordozóval). Elkerülhetetlennek tűnik, hogy a következő évtizedekben szuperhatalmi magasságokba emelkedjen, de hogy ilyen minőségében hogyan és mit fog cselekedni, no arról lövésünk sincs (van, csak a CIA-nak cserkész-becsszavunkat adtuk, hogy nem mondjuk el).
Az viszont ma is bizonyos, hogy Kína rendelkezik a világ legnagyobb deviza- és arany tartalékával (utóbbin még növelni akarnak; egyébiránt nem világhódítani akarnak vele, hanem a jüan árfolyamának mesterségesen alacsonyan tartásához, így a kínai exporttermékek versenyképességének fenntartásához van rá szükség), és szó szerint iszonyú mennyiségű tőke áll rendelkezésre Kínán belül, ami felett az államnak jelentős a kontrollja, így nyugodtan használhatja hosszú távú céljaira. Ne legyenek illúzióink, ilyenek vannak.
Három kérdés adódik: Magyarországon gyarmatosítani akarnak-e, a magyar kormánynak miért nincsenek emberi jogi kifogásai, valamint, hogy kinek is az érdeme a találkozó.
1. Tekintsünk el azoktól a frázisoktól, hogy "Rendkívüli siker és mérföldkő", vagy " új és nagy jelentőségű szövetség", esetleg "először barátoknak kell lennünk ahhoz, hogy sikeresen üzleteljünk". Nyilván mindegyik mögött áll valami (legalább egy közepes szövegíró), de most üzletről van szó, pénzről, és így kőkemény realizmusról. A kínaiak befektetni jöttek és kész. Államkötvényt így is bármikor vehetnek, ahogy vettek eddig is, ennek bejelentése egy finanszírozási nehézségekkel küzdő állam esetén pusztán a 'jófejség' mutatása, de semmiképp sem zsarolásra lehetőséget adó lépés; nem arról van szó, hogy a magyar állam egy része Kínáé lesz, ezt fontos látnunk, hanem ez annak a jelzése, hogy Kína szerint Magyarország egy jó gazdasági fejlődési pályán van, prosperáló, biztos a gazdasági jövője (hogy ez mennyire igaz, tudj' nyavalya), ennek szimbólumaként és ehhez némileg hozzájárulva vesznek államkötvényeket.
A második elem: Ven Csia-Pao szeretné, ha 2015-re 20 milliárdos lenne a gazdasági forgalom a két ország között. Ez a 2009-ben Németországgal folytatott magyar külkereskedelem kb. fele, azaz egyrészről jelentős összeg, de Kína jelenlegi és addigra várt világgazdasági helyéhez képest nem eltúlzott vagy óriási (picit hasra csapva úgy az akkor külkerünk 10%-a). Az infrastruktúra-beruházások (reptér- és vasútfejlesztés) sem analógak a klasszikus pregyarmati koncessziós szerződésekkel (pl. Berlin-Bagdad vasút anno), egyszerűen látható, hogy Kínának valamiért szüksége van jelentős logisztikai kapacitásra Európában, és mivel Magyarország fekvése az átmenő forgalom tekintetében kiemelten jó, nem csoda, hogy ezt tervezik.
Nem arról van szó tehát, hogy a gazdaságunk túlzott mértékben Kína-orientálttá válna, inkább csak kimondásra kerültek azok a gazdasági realitások és tendenciák, amik ezen tárgyalásoktól függetlenül is léteznek, valamint Kína befektet - de a profit nem a magyar szuverenitás lesz. Különösen, hogy azokban a kérdésekben, amelyek Kínát jelenleg érdekelnék (pl. dömping vagy vámszabályozások), már rég nem Magyarországon, hanem Brüsszelben dőlnek el, és ezekben a kérdésekben (s)nincs Magyarországnak akkora befolyása, hogy Kínának megérné azt ennyi pénzért megvenni 'kilóra'. De Brüsszel támogatása és védelme ettől függetlenül is folyamatosan ott lesz.
2. Kínával jóban lenni és erős gazdasági együttműködést folytatni kétségtelenül jó dolog. De vajon mi lett a pekingi olimpia előtt-alatt-után annyit hangoztatott emberi jogi kérdéssel? Hirtelen Kína jó tanuló lett? Jövőre választásokat tartanak és felszabadítják Tibetet? Nem. Kína továbbra is elnyomó, antidemokratikus, az emberi jogokat szelektíven tiszteletben tartó rezsim (ld. pl. az Economist írását vagy a Kitekintő cikkét). Való igaz, hogy az utóbbi időben értek el fejlődést (ehhez, és általában is ajánljuk P. Szabó István téli táborunkban tartott előadásának összefoglalóját), de még bőven van mit tenni. Itt két dologról van szó: 1. egyre kevésbé "divat" hangoztatni Kína kapcsán ezeket az aggályokat, egyrészről mert felesleges (Kína nincs abban a helyzetben, hogy gazdasági fenyegetésekkel zsarolható legyen, így ennek sok hatása nincs, ellenben Kínával senki sem akar összezörrenni), másrészről pedig úgy tűnik az USA és az EU is megbékélt valamennyire a helyzettel, így nekünk nem sok 'pattognivalónk' van. 2. Matura Tamás 2010-es szavaival "Orbán a reálpolitikát választotta a dalai láma helyett". Ez a reálpolitika lehet érvényes most is. Hogy ez helyes-e vagy sem, most nem tisztünk megvitatni, de annyi biztos, hogy nem isten és ember ellen való vétek, de nem is feltétlen a legszerencsésebb választás. Annyi azért biztos, hogy pl. Kína a Peace Fund 2011-es Bukott Állam indexén 72. a tavalyi 62. hellyel szemben, azaz az állam teljesítménye javul, de az emberi jogok helyzete továbbra is a legkritikusabb kérdés.
3. Nem annyira lényegi, de érdekes kérdés, hogy kinek az érdeme a jelenlegi találkozó. A magyar államigazgatás többéves (mert ha ez a helyzet, akkor biztosak lehetünk benne, hogy több éves folyamat eredménye, ilyen szintű csúcs megszületéséhez nagyon hosszú előzetes puhatolózás, jó viszony kell, nem lehet hirtelen váltással 1 év alatt összehozni - legalábbis Magyarország pozíciójában) munkájának gyümölcse? Esetleg az történt, hogy Pekingből telefonáltak: srácok, intézzétek úgy, hogy a miniszterelnök június végén ráérjen, mert Ven Csia-Pao átugrana hozzátok (nyilván sarkítva)? A látogatás mindenképp diplomáciai siker, és a magyar fél érdemeit semmiképp sem vitathatjuk el, de nyugodtan feltételezhetjük, hogy az elsődleges kezdeményező a kínai fél volt (nekünk nyilván nincs olyan alkupozíciónk, hogy ilyen megállapodásokat a semmiből előhozzunk). Viszont mégis csak hazánk az EU soros elnöke, és jó eséllyel pályázik arra, hogy a hamarosan egy évig a BT tagja legyen, így felértékelődtünk. Emellett nyilván a magyar kormány külpolitikájában tapasztalható, és ki is mondott keleti orientáció is szerepet játszik benne. Tehát nem a semmiből jött a látogatás, nem is váratlan, de nem is kirívó, hiszen Ven Csia-Pao jövőre is turnézik Európában, és nem is Orbán Viktor lesz az egyetlen, aki jövőre Kínába utazik. Mindenesetre olybá tűnik, egy kicsit kiemelt helyet kaptunk, de ettől még nem kell hasra esnünk, de megijednünk sem.
Összességében biztos, hogy Kínának vannak komoly tervei Magyarországon, de ezek sokkal inkább állnak gazdasági, mintsem politikai alapon, így félnivalónk - legalábbis a jelenlegi mértékek és ütem mellett - nem igazán van, sokkal inkább örülnünk kell neki, hiszen a külkereskedelem több lábra állítása egy államnak sem árt meg, és ha úgy vesszük, valamilyen részt vállalhatunk abban az egyensúlyi játékban, ami az EU és Kína közti kiegyenlített interdependens viszonyhoz vezet (vagy ha úgy jobban tetszik, ez a megállapodás lehet akár az egyik kis kötél, ami a még alvó Gullivert egy picit a földhöz köti és csökkenti a mozgásterét).
