Avagy a Wikileaksről kicsiben és nagyban Dr. Tálas Péterrel
Most, hogy a Téli Tábor (beszámolók, képek, esetleges kiszivárogtatások hamarosan) fáradalmait kipihentük, szeretnék újabb programmal kedveskedni nektek, ezért az idei Elsős Napunkra (naptárba bevésendő: 2011. február 23. 18:00 szakkolis előadó, Ráday koli, Ráday u. 43-45., térkép itt és itt) meghívtuk dr. Tálas Pétert a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetének igazgatóját, biztonságpolitikai szakértőt, hogy tartson előadást a Wikileaks múltjáról, jelenéről, jövőjéről, ill. a szervezet jelentőségéről, és az általa képviselt elvek érvényességéről beszéljen. Az előadás után bemutatkoznak a tavaszi Elsős Kurzusok, és vendégeink vagytok egy kis zsíros kenyérre, (maci)fröccsre és csocsózára a konyhánkban.
Az előadáshoz egy rövid kis - szubjektív - beharangozót találtok alább:
„A titkok az államok kapcsolatainak legfontosabb szereplői.”
Richelieu bíboros
Richelieu évezredek óta kérdés nélkül igaznak elfogadott jellemzőre tapintott rá. Sosem merült föl, hogy az államoknak vagy legfőbb képviselőiknek ne lenne joguk titkokat tartani ha egyszer az államérdek úgy kívánja. De vajon milyen államérdek kívánja úgy?
Ha a két klasszikus nemzetközi politikaelméleti iskolát vesszük alapul, a dolog így néz ki:
1. a realisták szerint az államok egymással versengenek, méghozzá a minél több és nagyobb hatalomért. Egészen nyilvánvaló, hogy ehhez bizony kellenek titkok, a lehető legszaftosabbak, amivel a lehető legnagyobb lehet az előnyünk a többi állammal szemben.
Ez esetben azonban önérdekkövető államok mellé önérdekkövető vezetőket is kell feltételeznünk, azaz semmi sem garantálja, hogy a titkokat nem a nép, hanem saját javukra használnák fel, így azonban némiképp nehéz legitimálni a hírszerzés létét és tevékenységét.
2. az idealista-liberális megközelítés alapvetően abból indul ki, hogy az államok együttműködnek és általában betartják a nemzetközi jog és a nemzetközi rezsimek általános szabályait. Feltételezése szerint az államok szükségszerűen jobban járnak ha együttműködnek, ha kooperálnak, ehhez azonban, hogy eredményes legyen teljes nyilvánosság (vagy amúgy játékelméletileg tökéletes informáltság és köztudott tudás kell).
Szép elképzelés, de sajnos nem véletlenül hívják idealistának.
A valóság a két megközelítés között van talán valahol: elkerülhetetlennek tűnik, hogy legyenek titkok a világban, és ez nem is mindig baj. Vegyük párhuzamként az üzleti világot: minden vállalatnak vannak titkai (ld. üzleti titok), amiket nem csak azért őriz, mert feltétlen rosszat akar a vásárlóknak, vagy más vállalkozásoknak, esetleg az államnak. Pl. senki nem gondolja, hogy - ahogy Daniel Domscheit-Berg is mondta (róla pár sorral később) - a Coca-cola vagy a Pick szalámi receptjének titkos részeit is mindenkinek ismernie kellene, vagy pl. hogy a szabadalomnak ne lenne létjogosultsága. Vannak, sőt, néha kellenek is titkok, a fontos az, hogy legyen aki felügyeli azokat, aki megmondja, hogy mi az és mi nem, még ha a kategorizálás némiképp önkényesnek is tűnhet (hiszen mindig az). Az ellenőrzést az üzleti világban az állam feladata ellátni, és teszi is. A kérdés, hogy ki ellenőrzi az államokat?
Tudjuk, hogy az államok fölött nem áll senki. Egy kormányközi szervtől, mint az ENSZ, amelyet államok finanszíroznak, nem várhatjuk el ezt a feladatot (minden összeesküvés-elmélet nélkül). Maradnak hát a civilek, akik nem felülről, hanem alulról próbálják meg kordában tartani az államokat, így elérve egy bizonyos egyensúlyt, amit ha ideálisnak nem is, de legalább fenntarthatónak és elfogadhatónak ítélhetünk (hasonlóért ld. még Montesquieu és a hatalmi ágak megosztása). És hogy miért tehetik ezt meg?
1. mert van miből. Az elmúlt években iszonyú, de tényleg, iszonyú az információ megszületésének és terjedésének a gyorsasága, de még inkább az ütemének növekedése (only for illustrational purposes). Ez így van a titkosszolgálatoknál is. Sokkal több az infó, ergo sokkal nagyobb "kezelőszemélyzetre" van szükség, akiket egyre nehezebb ellenőrizni és így egyre nagyobb a valószínűsége, hogy lesz köztük egy Bradley Manninghez hasonló hős/szabadságharcos/idealista/idióta/hazaáruló (olvasó nézetének megfelelő aláhúzandó).
2. mert van hol. Az emberi történelemben először van lehetőség arra, hogy egy információt egyrészről milliók, milliárdok számára egyszerre és egyenlően tegyünk nyilvánossá, ill. ezáltal az adott információ nem lesz már soha "újratitkosítható", hiszen ami egyszer a netre kikerül... Mindezt pedig minimális költséggel, minimális erőfeszítéssel és viszonylag kicsi kockázattal (a nyilvánosság és az IP-titkosítás megvéd).
3. mert van kinek. A titkok mindenkit érdekelnek. Nem csak a döntéshozókat, vagy az adott ország kül- és belpolitikája iránt érdeklődőket, hanem mindenkit (többek közt vajh' miért is a Blikk a legolvasottabb magyar napilap?!). Forrás, eszköz, célközönség. Mi kell még egy jó KKv-hoz civil szerveződéshez?
Arról, hogy hogyan jött létre, hogyan működött és mi is az a Wikileaks, most nem írunk, hiszen azt szeretnénk, ha meghallgatnátok élőben. A téma azonban különösen aktuális, hiszen amellett, hogy Julian Assange perében is történnek fejlemények, Daniel Domscheit-Berg, aki évekig volt a szervezet társvezetője újabban pedig az Openleaks nevű "konkurens" oldal vezetője, a minap jelentette meg leleplező könyvét a Wikileaks-ről, amiben beszámol többek közt arról is, hogy vette át a szerinte "megalomán" Assange a szervezet irányítását (a könyv kapcsán készített index-interjút megnézhetitek itt).
Aki pedig szeretne jobban elmélyedni a témában 23-ig, ajánljuk figyelmébe az alábbi - már a szakítás után forgatott - dokumentumfilmet. Nagyon tanulságos!
