Gondolatébresztők TT-hez vol III.- Alkotmánybírósági kerekasztal

2011.01.13. 08:00 - attiguyas

Címkék: demokrácia alkotmány szisz téli tábor széchenyi istván szakkollégium

 
Az alkotmányról pártatlanul
 
 
Köztudott, hogy a jelenlegi kormánypárt, miután kétharmados többséget szerzett az Országgyűlésben, 2010 áprilisában, új alkotmány létrehozására készül. 
Erről alapvetően jelentősen megoszlanak a vélemények az országon belül, sokan fontos előrelépésnek tartják, míg mások pusztán a kormánypárt hatalmának bebiztosítására tett intézkedésnek. 
 
A Medián legfrissebb felmérése szerint ugyanakkor az ország állampolgárainak tekintélyes része azzal sincs tisztában, hogy népszavazás nélkül, a kétharmados többség az új alkotmányt már életbe tudja léptetni. Ettől függetlenül is a magyarok jelentős hányada az új alkotmányt egy népszavazással erősítené meg.
 
További érdekes kérdés, miszerint azáltal, hogy az új alkotmánytervezet áprilisban még abszolút nem volt aktuális, a szavazók nagyobbik része úgy érzi, nem adott felhatalmazást egy új alkotmány kialakítására.
 
A magyarok többsége az új alkotmányban továbbra is biztosítaná az olyan alapjogokat, mint a sajtószabadság, a szabad gondolat- és véleménynyilvánítás, illetve egyre inkább teret nyernek olyan új pontok is, mint a lakhatáshoz való jog, illetve a környezetvédelem. A legnagyobb nézetkülönbségek a magyarság gyökereivel, illetve a Szent Koronával kapcsolatos tartalmakkal kapcsolatosak, ezeket hagynák ki a legtöbben (annak ellenére, hogy mindkét esetben nagyobb volt a támogatók aránya).
 
A média folyamatosan közöl új információkat az alkotmány tervezetéről, melyek sok esetben erősen megosztják a magyar társadalmat. Ilyen ötletek lehetnek a magyar zászló címerrel ellátása, vagy a házasság definiálása a férfi-nő együttélésének formájaként, ezáltal kizárva az azonos neműek házasodási jogát.
 
Ahogy mindezekből kitűnik, rengeteg a felmerült kérdés, az aggály, és a megosztó elem az új alkotmánnyal kapcsolatban. Ezeknek egy részére szeretnénk válaszokat adni, illetve kapni, és a témában nagyobb elmélyedést biztosítani a számotokra meghívottaink kerekasztal-beszélgetésével.
 
Mindebben Dr. Körösényi András, az MTA Politikatudományi Intézetének igazgatója és Dr. Kovács Péter jelenlegi alkotmánybíró lesz a segítségünkre.
 
Sok szeretettel várunk mindenkit!
 
A téli táborról további infókat találhatsz a honlapunkon és a Facebookon.
Jelentkezni a telitabor@szisz.hu címen tudsz. Várunk szeretettel!

A bejegyzés trackback címe:

https://szechenyiszakkollegium.blog.hu/api/trackback/id/tr542579656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása