A szokatlanul verőfényes október végi napok egyikét kihasználva nyakamba vettem a Ráday utcát és meg sem álltam a gyönyörű parkkal megáldott Nemzeti Múzeumig.
A séta azonban itt nem ért véget, hanem be is léptem a hatalmas épületbe. A cassa (jegyárak, nyitva tartás itt) és a ruhatár kötelező körei után jeggyel a kezemben vágtam neki a széles lépcsőknek (és nem sokon múlott, hogy a tetején nem pattantam fel a márványkorlátra és szánkáztam az aljáig..., de a teremőröknek erről szót se ;)).
Komolyra fordítva a szót az igen magasan elhelyezett kilinccsel megküzdve az ember egy korlátozott fényviszonyokkal megáldott, kellemen hűvös terembe toppan (természetesen mindez a műtárgyak védelmében). Itt veszi kezdetét utazásunk Széchenyi világai között, amiből szám szerint ötöt emeltek ki, felelevenítve a „Legnagyobb magyar”-hoz köthető legfontosabb momentumokat.
Az első terem a gyermek- és ifjúkor után, a katonai, majd közéleti, politikai pályájának indulásába enged betekintést, rengeteg korhű bútor, ruha és használati tárgyak segítségével.
A következő „világ” egy nagy álomhoz kötődik még pedig a Széchenyi Lánchídhoz. A részletes leírásokat követve magunk elé képzelhetjük a tervek megszületésétől az előkészületeken és az első kudarcon át a sikeres befejezésig. Hogy még élénkebben megelevenedhessen előttünk a kor és a híd nélküli majd épülő híddal bővülő dunai látkép, számtalan terv, makett, egy eredeti láncszem, az alapkő letételhez készített díszvakolókanál, korabeli festmények és emlékérmek egész sora segíti.
Mindezek megcsodálása után egy sötét és nyomasztó terembe csöppenünk. Mindenki kitalálhatta már, hogy a döblingi szanatóriumban töltött évek emlékeinek világába érkeztünk. A kiállítás ezen része választ keres arra a fennmaradt dokumentumok és jegyzőkönyvek alapján, hogy Széchenyi vajon önkezével vetett-e véget életének. Itt is rengeteg leírás található, de az illusztráló tárgyak sem hiányozhatnak, középpontban a híres fotel található. Azonban a falakon olvasható szövegek rámutatnak arra, hogy a szanatóriumban töltött évek nem voltak terméketlenek, sőt rengeteg a külvilágnak szánt írás indult innen útjának, megágyazva a különböző összeesküvés elméleteknek és akkor rendszerellenesnek számító gondolatoknak.
Az utolsó előtti tárlat a Magyar Tudományos Akadémia alapítójának halála után kialakult még nagyobb nimbuszt és tiszteletet hivatott elénk tárni. A legkülönfélébb módon megörökített arcvonások a festmények, mellszobrok és egyéb relikviák egész soráról tekintenek vissza ránk, nem beszélve a temetésére és megemlékezésekre komponált zeneművekről, melyek a kivételes személyiség előtt tisztelegnek.
Az ötödik egyben utolsó terem egy nagy olvasztó tégelynek hat. Igyekeztek összeszedni minden olyan dolgot, ami Széchényihez köthető a papírpénzeken található képsoroktól kezdve az alapítványokon át egészen a Széchenyi-tervig, bélyegek, emlékműsorok plakátjainak, meghívóinak egész során át.
Személyes benyomásom nagyon jó a kiállításról, úgy jöttem ki, hogy tetszett, sok érdekesség kiderült, amiről az ember már valamilyen formában hallott, de itt hitelesen alátámasztották.
Aki kedvet kapott de még nem biztos benne, hogy el is menne, itt a hivatalos kedvcsináló.
